Bereczky

 Oktatói munka

 

Az országos fafaragó mozgalom hatására egyre nagyobb igény merült fel helyi alkotóházak létrehozására a Tokaji példa alapján.

1980-tól aktívan bekapcsolódtam a Vas megyei Velemi fafaragó stúdió munkájába. Itt épült meg az ország első helyi alkotóháza ennek építésében magam is részt vettem. Ugyancsak itt végeztem el a Magyar Művelődési Intézet Művészeti Oktatói tanfolyamát 1987-be megkaptam oktatói működési engedélyemet.

A Velemi példa alapján Zalában is tervbe vettük egy megye alkotóház létrehozásának lehetőségét. Az elhatározást követően Megyei Városi és Civil összefogással készült el 1982 benn a Gébárti tó mellett a Kézművesek Háza. A társadalmi összefogás és az alkotók kétkezi munkájának eredményeképpen, azóta is szolgálja az ország és megye hagyományőrzőinek szakmai és szellemi képzését. Mind a mai napig újabb és újabb szakma számára teremtve közösségi lehetőséget a további fejlődésre.

Keszthelyen 1975-től vezetek ifjúsági és felnőtt fafaragó szakkört a Goldmark Károly Művelődési Központba. Az ifjúsági csoport 38 évig folyamatosan működött. Felnőtt fafaragó kör mind a mai napig működik. A felnőtt tagok közül 5 fő nyerte el a Népi Iparművész címet. Ifjúsági csoport pályamunkáival rendszeres résztvevője volt a csillebérci nagyhírű országos népművészeti szaktábornak 10-12 fővel. Később a turisztikai szaktáborokba is eredményesen jutott el. Országos Ifjúsági Népi Kézműves pályázatokon is eredményesen szerepelt alkotásaival.

20 évig, 2013 decemberéig a Cserszegtomaji Szabó István Általános Iskolába vezettem faragó szakkört. Számos országos kiállításon, pályázaton szerepeltek eredményesen tanítványaim I. II. helyezést értek el Országos Ifjúsági Népi Kézműves pályázaton. 6 fő választott faipari pályát magának.

 

Hévízi Bibó Gimnáziumba 6 éven keresztül tanítottam a fafaragást fakultációba. Szintén I.II. Helyet értek el Országos Ifjúsági Népi Kézműves pályázaton.

 

Oktatói munkám során több szakmai anyagot készítettem többek között kéregmunkák szakköri tematikáját segédanyag, Tankönyv Népi kismesterségek a turizmus szolgálatában Keszthelyi Tudás Tér Támop-3.2.3-08/1 Tananyag fafaragás modulhoz

Társszerzőként vettem részt két kiadvány megírásában.

Saját Örömére Mások Gyönyörűségére Soós Lajos fafaragó a Népművészet Mestere munkássága 2007

Saját Örömére Mások Gyönyörűségére Pápai Sándor fafaragó Népművészet Mestere munkássága 2011

1982-ben alapító tagja voltam a Népművészeti Egyesületnek. Majd ennek átalakulása után a Zala megyei Népművészeti Egyesületnek is alapító tagja lettem. Évekig voltam a megyei egyesület Elnöke. Az egyesület fafaragó szakbizottságának tagja vagyok. Évi rendszerességgel vezetek fafaragó nyári táborokat fiataloknak és felnőtteknek. 18 alkalommal vettem részt a Budai Várban rendezett Mesterségek Ünnepén. Hagyományok Háza felkérésére 2012-ben A Népi Iparművészeti Alkotások Minősítésének Megújult Szempontrendszeréhez Fa alapanyagból készített tárgya általános bírálati szempontjait, Pásztorművészet, Szaru-, Csontmunka,Kéregmunka, Faragott bútor, Bognár, Kocsi készítő, Kádár-, Pintérmunka bírálati szempontjait állítottam össze. 2013-ban a Népművészeti Egyesületek Szövetsége felkérésére Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia Fás szakanyagát készítettem el. Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztály Zsűri tagnak rendszeresen felkér fás szakmai területre benyújtott minősítések bírálatára.

Több mint 15 évig foglalkoztatott a gondolat, hogy egy helyi alkotóházat valósítsunk meg Keszthelyen. Édesapám talált egy lehetőséget így családi és társadalmi egyeztetések után a Városi Tanács közreműködésével kaptunk egy öreg paraszt-barokk műemlékházat teljesen romos állapotba, a Sopron utcába. Így rengeteg nehézség és tulajdonjogi problémák megoldása után megkezdtük a munkát. Részbeni újjáépítéssel a Kastélymúzeum anyagi támogatásával, széleskörű megyei és városi társadalmi munkával, pályázati pénzek segítségével mára már van saját alkotóháza a keszthelyi kézműves közösségeknek.

1985-től, Zala megyébe Faluház építési hullám alakult ki. Zalaszentlászló, Bak, Bagod, Nagykapornok. Ennek tervezője és megvalósítója Makovecz Imre volt, helyi koordinátora Kovács Flórián Zalaegerszeg Városi Művelődési ház akkori Igazgatója. Belsőépítészeti tervek alapján a bútorok egy részét vezetésemmel helyi alkotókkal valósítottam meg Kovács Flórián és Makovecz Imre felkérésére.

Visszatérve saját szakmai utamhoz. Az eleinte készített kisméretű tárgyak után nagyobb léptékű népi bútorokat is készítek. Rendszeresen pályázok és indulok helyi regionális és tematikus országos kiállításokon, ahol eredményesen szerepelnek alkotásaim. Eredményeken felbuzdultam és többszöri megmérettetés után 1980-ban elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet. A folyamatos NIT zsűrizéseken kapott minősítések révén a Népi Iparművészeti Tanács 1985-ben Népi Iparművésznek ismert el. 2004-ben Népművészet Mestere kitüntetésben részesültem eddigi tevékenységem elismerése képen.

Az elmúlt évek során alapanyagok sokaságával dolgoztam, így a fán kívül a fakéreg, szaru, csont is szerepet kapott tárgyaimba. Többféle technikát alkalmazok munkám során. Vájt technikával vízmerítőt, tálat, kanalat, ütőgardont készítek.  Karcolt díszítést teszek világos színű fa tárgyakra, tükrösre, csont és szaru tárgyakra kürt fűszertartó ivótülök. Ékmetszéses díszítéssel, motívummal készítek kazettát, szék háttámlát, különféle keretet. Domború faragással tükröst, bútor ajtólap, tálas polc, címer készül. Fejfák erdélyi stílusba az ország több településén, sőt külföldön is. Díszkapu a Keszthelyi Helikon ligetbe. Keszthelyen és Cserszegtomajon több óvodai játékon játszanak a gyerekek. A millecentenárium tiszteletére Zágorhida kis temetőjének központ fakeresztjét készítettem el. Az utóbbi évekbe a kisplasztikákat kisebb méretű szobrokat, emlékoszlopokat is készítek. Bútoraimat a hagyományos paraszt-barokk formavilág figyelembevételével készítem és díszítem.

Igyekszem őrizni és továbbadni a magyar fafaragó hagyományokat az utánam következő nemzedéknek, hogy ők is őrizhessék őseink tudását.

 Sótartó készítése munkafolyamat